A műveimről

Szobraim az emberi lét egyszerű, de mégis felemelő eseményeivel foglalkoznak. Kérdéseket tesznek fel a teremtésről, a halálról, a szépségről és az élet elpusztításáról, a háborúról. Szólnak a férfi és a nő kapcsolatáról, a magányról, az ember és a természet viszonyáról, a környezet féltéséről. Megjelenítik a bennünk levő valós és eszményi én harcát.

Mivel soha sem törődtem a művészeti divatirányzatokkal, így remélem, hogy alkotásaim nem évülnek el. Régebben jó bonmot-nak tartottam: „Tudják, ezek az én gyermekeim”. Manapság is mondom ezt, de már mély meggyőződéssel, hiszen a plasztikák gondolataim megtestesült darabjai.

Amikor megriadok az elmúlástól, ezek a kisbronzok vigasztalnak, hiszen ők még halálom után is örülnek, kérdeznek, perlekednek, és várják a választ az én feltett kérdéseimre. Tudom, hogy képesek erre. Vajon lesznek-e majd olyanok, akik értő és féltő szeretettel óvják őket? Tartós anyagból készült szobraim remélhetően megérik ezt a sokak által vágyott, művészetkedvelő jövőt.