A témáimról

Gyakran kérdezték tőlem: honnan jönnek a témáim? Nem tudom. Talán a megélt élet kínálja, vagy a véleménymondás generálja. Most, hetven felé úgy látom, a mai napig az ifjúkoromban feltett kérdésekre keresem a választ. Az akkor belém égett élmények sokasága tolul föl megvalósítandó szoborötletként.

Soha nem szenvedtem témahiányban, inkább válogatnom volt nehéz közülük. Hiszen ha belegondolunk, művészeti alkotássá transzponálható nagyon sok minden, ami bennünk vagy körülöttünk történik.

Az igazán fontos, hogy ezek közül ki tudjuk választani azt, ami a szobrász keze alá kívánkozik. Az a jó, ha a formák nyelvén hatásosabb egy gondolat megjelenítése, mint leírt szavakkal. Például a gyász ábrázolása meggyőző lehet az irodalomban, a zenében és a festészetben, de a halott gyermekét ég felé mutató anya plasztikában kifejezett fájdalmát nehéz felülmúlni.

Egy akt szépsége szavakkal is leírható, azonban szoborként ábrázolva, a formák szépségét hangsúlyozva örök és megunhatatlan öröm forrása lehet sokaknak. A környezet féltése régóta foglalkoztat, ezt a már harminc évvel ezelőtt készült munkáim is igazolják. Úgy látom, egyre inkább kétségbeejtő a következő nemzedékek kilátása. Jövőjüket ezernyi – napjainkban kiagyalt – veszély fenyegeti, ezért érthető, hogy az utóbbi évek témái ebből a körből kerülnek ki.